"Innovációra hangolva" szakmai nap 2009. május 12-én az Európai KKV Hét rendezvény keretében

A válságban is kifizetődő az innováció

Gazdasági szakemberek, tapasztalatokkal rendelkező vezetők állítják, hogy a gazdasági válságból kivezető kapuk egyik kulcsa az innováció.

Az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ által az első ”Európai KKV Hét” programsorozat keretében 2009. május 12-én megrendezésre kerülő

„INNOVÁCIÓRA HANGOLVA” szakmai nap

lehetőséget biztosít arra, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a magyarországi innováció helyzetébe, megismerjék az innováció érdekében már 15 éve tevékenykedő INNOSTART céljait, szolgáltatásait.

A szakmai nap hangsúlyos részét képezi (korábban az INNOSTART-nál már megtartott nagy sikerű tréningjére alapozva) Hegedűs Zoltán úrnak, egy volt multinacionális cég vezetőjének előadása és a HVG Zrt-vel közösen szervezett megjelenő könyvének bemutatása – „Amit a multitól érdemes megtanulni, és amit nem….” címmel.

Gyakorlati tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel, ami iránymutatóként szolgálhat a hazai kkv-k részére a jelenlegi gazdasági válság kezelésére. Meglátása szerint a nagy multinacionális vállalatok sikerének titka nem csak méretükben és piaci erejükben, hanem nemzetközileg összegyűjtött tapasztalataikban, korszerű ismereteikben, alkalmazott módszereikben, sőt mentalitásukban is rejlik.

A szakmai napon előadásában a multinacionális cégek által eredményesen működtetett eljárások, megoldások, elvek, kategóriák, szemléletmódok tárházának egy-egy elemével próbálja a magyar kis- és középvállalkozásoknak az információit, tapasztalatai átadni.

A könyvben - rendhagyó és úttörő módon – egy volt multis felsővezető ad jóindulatú gyakorlati tanácsokat a kisebb vállalkozásoknak, számos élő példával alátámasztva azokat. Az egyes fejezeteket, a tárgyalt kérdésköröket - a közérthető és elbeszélő stílus illetve a gyakori humor mellett is - áthatja a szakmaiság és az aktualitás

Kiknek szól:
Magyar tulajdonban lévő kis- és középvállalatok tulajdonosainak, igazgatóinak, felső és középvezetőinek, vállalati szaktanácsadóknak a gazdaság minden területén (termelés, kereskedelem, szolgáltatás, oktatás), innovatív ötletgazdáknak, K+F eredmények felhasználásával vállalkozást indítani szándékozóknak.

Helyszín:
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal - NKTH (földszinti előadó)

1117 Budapest, Neumann J. u.1/c,

A rendezvényen való részvétel ingyenes.

Lehetőség nyílik a bemutatott könyv kedvezményes vásárlására is

a HVG-vel közös szervezésben.

Az érdeklődők a program megismerése után a regisztrációs lap visszaküldésével jelentkezhetnek.

További információk:
Szegner Erzsébet, projektmenedzser (INNOSTART)

tel.: 06-1/382-1511; erzsebet.szegner@innostart.hu

Kozma Ibolya, titkárságvezető (INNOSTART)

tel.: 06-1/382-1505; ibolya.kozma@innostart.hu